5. Rész - Ellentétek vonzásában

Sötét volt, a fejem majd szétrobbant a fájdalomtól. Mi történt velem? Lassan kinyitottam a szemem, de még most se láttam semmit, csak a sötétséget. Hirtelen élesen nyilaló fájdalmat éreztem, s vakító fény robbant elő, gyorsan összeszorítottam a szemem.
- Áh. - nyögtem.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy felébredtél. Máris lekapcsolom a villanyt. - és meg is tette. A hangja lágy volt, nyugtatóan mély. Sok kérdés kezdett kavarogni a fejemben, de ettől csak még jobban belém nyilalt a fájdalom.
- Jól vagy? - egyre közeledett a hang alapján.
- Mit gondolsz? Arra sem emlékszem, hogy mi történt. Egyáltalán hol vagyok? És ki vagy te?
- Majdnem elüttetted magad, de szerencséd volt, hogy elhúztalak. Tessék van itt gyógyszer és víz a fejfájásodra, eléggé be voltál rúgva.
- Arra nem gondoltál, hogy direkt akartam a kocsi elé kerülni? - nem éreztem jól magam, szédültem, hányingerem lett.
Enyhén felnevetett.
- Annyi pia után biztos nem szándékosan akartad volna megölni magad. Mi okod lett volna rá?
- Képzeld sok mindenért megölhetném magam. - gombóc lett a torkomban és tudtam, hogy mindjárt kifogom dobni a taccsot. - Hol van a mosdó? - álltam fel, mire az idegen elhadarta az irányt én pedig már szaladtam is oda. Csodálkoztam, hogy nem estem el a saját lábamban, annyira szédültem, de megkönnyebbülésnek éreztem mikor már a wc felett kiadtam magamból mindent. Leültem a földre, a hátamat pedig a falnak támasztottam, felhúztam a lábaim magahoz, majd karommal átkaroltam a térdeim és ráhajtottam a fejem. Mindenen kavargott a fejem, főleg az eddig történteken. Talán jobb lett volna, ha az a fránya kocsi elüt. Észre se vettem a nagy gondolkodásban, hogy a könnyeim már patakokban folytak le az arcomról. Egy kéz érintette meg a vállam, mire felkaptam a fejem.
- Mi a baj? - guggolt le elém. A látvány egyszerűen hihetetlen volt, mintha egy angyal lett volna előttem. Kócos barna fürtjei tökéletesen keretezték az arcát, csodálatosan szép zöld íriszei pedig ragyogtak. Sosem láttam még eddig ehhez foghatót, de abban a percben ez a gyönyörködés hamar elveszett, mikor tudatosult bennem újra minden.
- Miért kellett megmentened?! - álltam fel kiabálva.
- Nyugodj meg, rendben?
- Nem! Kibaszottul nem nyugszok meg! Mondd miért kellett ezt tenned?! Mégis ki vagy te, hogy azt hiszed máris a lábaid előtt fogok térdelni amiért megmentettél? Mert tudod, nem fogok! Sőt legszívesebben valami fekete mágiát vetnék be rajtad ez miatt! - lassan felállt, de nem szólt egy ideig semmit, csak engem nézett.
- Azért egy köszönöm jól esett volna. - mosolyodott el enyhén, mire apró kis gödröcskék jelentek meg az arcán. A fejembe újra bele nyilalt a fájdalom és a földre rogytam. A fiú felsegített, majd visszavezetett abba a szobába, ahol ébredtem, s a kanapéra ültetett. Odaadta a gyógyszert, a pohár vizet, amit egyből bevettem. A fájdalom csak percek múlva enyhült, de még most se éreztem magam túl jól. Egyfolytában próbáltam visszaemlékezni az estére, de semmire se jutottam, csak arra, hogy végül elnyomott az álom.

A redőnyön beszűrődő fényre ébredtem, már szerencsére nem fájt annyira a fejem, csak éppen hogy. Levettem magamról a takarót, lassan felálltam és körbenéztem. Egy kisebb nappaliban voltam, a fal mellett volt a kanapé, amin aludtam, előtte egy asztal velem szemben egy tv, balra tőlem pedig a konyha. Csak egy pult választotta el a nappalitól. Nagyon nagy volt a csend, így hát a konyhába mentem. Körbenéztem ott is, majd megláttam egy cetlit.
"Elmentem reggeliért, van narancslé a hűtőben. H.x"
- Na remek, a kezdőbetűjét már legalább tudom. - megfogtam a fejem, mikor rájöttem, hogy magamhoz beszélek. A hűtőhöz mentem, vettem ki narancslevet, majd kitöltöttem egy pohárba, felültem a pultra és miközben iszogattam az italom elgondolkoztam, mi a fene történt múlt éjjel. Nem bírtam sokáig egyhelyben maradni, körbe mentem a lakásban. A tűzhelynél sok sok kép volt a falon. Volt ahol 4 másik fiúval volt, volt ahol gondolom a szüleivel, és volt pár fotó ahol egy lánnyal volt.
- Biztos a barátnője. - ismét magamhoz beszéltem.
- Ő a nővérem. - szólalt meg mögöttem egy hang. - Gyakran szoktál magadban beszélni?
- Jó a társaságom. - vontam vállat miközben felé fordultam. - Olyan, mintha lenne egy másik énem. Nem veszekszünk, mindig meghallgatjuk és segítjük egymást. Van ennél jobb? - mosolyodtam el. - Ne haragudj, hogy az éjjel olyan bunkó voltam, még meg se köszöntem.
- Ugyan már, semmiség.
- Ezt úgy mondod mintha gyakran csinálnád.
- Ez a hobbim. Imádok szép lányokat megmenteni amikor részegek. - mosolygott már ő is.
- Bíztató. - nevettem enyhén.
- Teljességgel megértelek amúgy.
- Hogy érted?
- Én magam vagyok a saját szerelmem.
- Óh, legálabb nem kell félned az elutasítástól.
- Dehogynem. Néha kidobom magam, hogy érdekesebb legyen. - pár másodpercig csend lepte el a szobát. - Mit kérsz reggelire?
- Nem kérek semmit, éppen elég, hogy itt lehettem, mennem kéne már úgyis.
- Úgyse érsz be a suliba, legalább reggelire maradj.
- Na jó, rendben. - mosolyogtam rá. - Egy nap ide vagy oda, sok kedvem úgy sincs hozzá.
Bementünk a konyhába, felültem a pultra és néztem mit csinál éppen.
- Még a nevedet se tudom. - néztem rá.
- Én se a tiédet. Kvittek vagyunk?
- Szóval te nem ismersz engem? Még van ilyen ember itt...hol is vagyunk?
- Brooklynban.
- Itt Brooklynban?
- Miért kéne, hogy ismerjelek?
- Ja, semmi. - mosolyodtam el. - Peyton vagyok. - nyújtottam a kezem.
- Harry. - mosolygott és elfogadta a gesztust. Láttam az arcán, hogy furcsálta az előző kijelentésem, végre valaki, aki nem tudja ki is vagyok. Jó lenne ha ez így maradna.
- Mióta élsz itt?
- Csak pár napja. Most költöztünk ide.
- Költöztetek? A családoddal jöttél?
- Csak a nővéremmel és a barátommal.
- Óh, szóval te akkor... - picit zavarba jöttem, mire elnevette magát.
- Nem, dehogyis. Nem vagyok meleg. - nevetett enyhén még mindig. - A legjobb barátommal jöttem.
- Ne haragudj. Meg is lepődtem volna, mert egyáltalán...szóval nem....mindegy hagyjuk... - még mindig zavarban éreztem magam az előző után, és még egy normális mondatot se tudtam kinyögni. Mi van velem?
- És te hol laksz? - aranyos volt tőle, hogy témát váltott.
- Az Up...Queensben.
- Mintha először nem ezt akartad volna mondani. - az arckifejezése alapján látszott, hogy kezd gyanakodni.
- Az Upper East Side-on csak iskolába járok, de annyira imádom, hogy szinte már úgy képzelem, hogy ott lakok. - mosolyogtam rá.
- Ez...hátborzongató. - nevetett fel.
- Na! Ne cikizz már! Én szeretem a sulit.
- De ennyire?
- Mindenkinek vannak furcsa szokásai. - mosolygtam.
- Igaz. - mosolygott ő is. Elkészítette a reggelit, majd segítettem neki megteríteni. - Nem gondoltam volna, hogy fiú létedre ilyen finom reggelit tudsz készíteni.
- Nem nagy ügy. - mosolygott. Mikor ilyenkor ránéztem mindig egy kisangyal jutott róla az eszembe, nagyon édes volt a gödröcskéivel. Nem beszéltünk sokat a reggeli közben, így hallottuk, mikor egy ajtó kinyílt és egy lány jött ki onnan.
- Jó reggelt öcsi! - mosolygott és adott Harrynek egy puszit, amin elmosolyodtam.
- Neked is Gem. Ő itt Peyton, Peyton ő a nővérem, Gemma. - mutatott be minket egymásnak.
- Szia. - mosolyogtam rá, mire Gemma csak bámult rám. Nem értettem ezt az egészet, Harryre néztem majd vissza a nővérére.
- Jesszusom, te gyönyörű vagy! Harry hol találkoztatok? És mikor? Várjunk csak, itt töltötted az estét is? - mosolygott izgatottan.
- Na jó, ebből elég lesz Gem, köszönjük. - állt fel Harry a helyéről, majd próbálta elhúzni a nővérét mellőlem, de ekkor elkezdett kiabálni.
- Niall! Niall! Gyere és nézd ezt meg! Harry hazahozott egy lányt estére! - hirtelen megjelent egy szőke hajú srác mellettünk.
- Wow! Harry miért nem szóltál? Tényleg csinos lány. Hogy is hívnak?
- Peyton vagyok. - mosolyogtam, de azért  teljesen zavarban voltam, amit próbáltam leplezni.
- Figyelj, ha Harryvel nem jönnének össze a dolgok, félre dugna vagy bármi akkor Niall, vagyis jómagam szívesen állok a rendelkezésedre. - kicsit elnevettem magam ezen, mire elmosolyodott.
- Niall! - szólt rá Harry. Odajött mellém, megfogta a kezem és elhúzott onnan. - Menjünk inkább. - felvette a dzsekijét, majd odanyújtotta az enyémet is nekem.
- Már is? Pedig még csak most találkoztunk! - biggyesztették le az ajkaikat.
- Igen, már is.
- Nagyon örültem Peyton! - integett Gemma, aztán Harry becsapta magunk mögött a bejárati ajtót.
- Ne haragudj miattuk, meg hogyha kellemetlen helyzetbe hoztak.
- Ugyan, aranyosak. - mosolyogtam.
- Nagyon, inkább idegesítőek. - mosolygott édesen ő is.
- Na és merre akarsz menni?
- Gondoltam hazakísérhetlek.
- Máris lepattintanál? - nevettem fel.
- Jaj, nem! Dehogy! Én csak azt hittem...
- Szívesen maradok veled.
- Akkor ezt vehetjük már randinak?
- Talán. - mosolyogtam.
- Nem is ismersz igazán. Ígyis randiznál velem?
- De azt tudom, hogy jobb lehetsz azoknál akiket ismerek.
Elmosolyodott, amit én is viszonoztam, majd elmentünk a Central Parkba sétálni és fagyizni. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget beszélgettünk, de nem meséltünk magunkról és ez nagyon jó volt, nem akartam egyfolytában hazudni neki.
Már sötétedett, gondoltam jobb lenne hazamenni, viszont kicsit féltem, hogy találkozni szeretne majd még, én pedig valamilyen furcsa módon szerencsémre lebukok aztán soha többé nem akar majd látni.
- Köszönöm a mai napot. - néztem a szemeibe mosolyogva. - Nagyon jól éreztem magam. Ő is elmosolyodott, megfogta a kezeimet és gyengéden közelebb húzott magához.
- Én is nagyon jól éreztem magam. Remélem lesz még rá alkalom. - lassan bólintottam, jelezve, hogy egyetértek vele. Egyre közelebb hajolt hozzám, kezét az arcomra tette, ajkaink pedig már majdnem összeértek, amikor megrezzent a telefonja a zsebében.
- Remélem ez a telefonod volt. - nevettem, s lassan elhúzódtam tőle. Kivette a mobilját és láttam az arcán, hogy nem örömhírt kapott.
- Mennem kell, ne haragudj. - nézett rám.
- Baj van?
- Nem, csak a nővérem most írt, hogy valami Brad nevű srác szórakozik vele, de semmi komoly.
- Ha Bradről van szó, hidd el komoly a dolog. Veled megyek. - majdnem biztos voltam benne, hogy Simpsonról van szó.
- Peyton, nem szükséges, csak eltudom intézni. - megráztam a fejem.
- Menjünk. - megfogtam a karját, magam után húztam és fogtunk egy taxit. - Hol van?
- Valami Penrose nevű helyen az új barátaival.
- Destiny. - suttogtam.
- Hogy mondtad?
- Ja, semmi, semmi. - mosolyogtam, s gyorsan elővettem a telefonomat, majd felmentem Pletykacica oldalára.

Elcsíptük! Destiny a barátjaival ment a Penrose-ba szórakozni, de Faithet sehol se látják a közelükben! Vajon az új barátjával enyeleg valahol? Viszont ki lehetett az az új lány a körükben?

- Mit olvasol ennyire?
- Csak egy cikket. Van egy lány, senki se tudja, hogy kicsoda és vezet egy honlapot amit az itteni gazdag emberekről ír. Nem hiszem, hogy érdekel. - vontam vállat reménykedve, hogy tényleg nem érdekli Harryt és el is felejti ezt.
- Jajj, Pletykacica, ugye? A nővérem szokta olvasni mostanában.
- Micsoda?! Úgy értem, komolyan? Nem néztem volna ki belőle.
- Pedig de, imádja, a megszállottja lett. Ott talált rá azokra a lányokra akikkel ma is vacsorázik.
- És csak úgy bevették a klikkjükbe? Ez nem vall rájuk.
- Hogy mondod?
- Mármint amikor olvastam róluk, még sose volt ilyen. Mindig csak a magukfajta gazdag, elkényesztett emberekkel lógnak. Jajj, ne haragudj, nem úgy gondoltam.
- Ugyan, nem veszem magamra ne aggódj. Örülök, hogy mi nem vagyunk olyanok, és a barátaink se azok, meg te se. Az olyanok, mint ők biztos nem állnanak le velünk, csak mert éppen nem tudjuk megvenni a legújabb Gucci cuccot, kész vicc. - felsóhajtottam halkan, teljesen magamra vettem amit mondott. Régen én is ilyen voltam, sőt még talán most is.
- Harry el kell mondanom valamit. - néztem rá.
- Megjöttünk! - szólt hátra a taxis. Harry kifizette az utat, majd kiszálltunk a kocsiból és beindultunk a Penrose-ba.
- Jó estét, van foglalásuk?
- Nincs, én csak a testvérem miatt jöttem. Meg kell találnom, aztán el is megyünk.
- Sajnálom, de ha nincs foglalás, nincs belépés. - arrébb toltam Harryt, majd a pincér fülébe súgtam valamit aztán hátrébb húzodtam. - Menjenek csak nyugodtan.
Harry értetlenül nézett rám, de én csak elindultam befelé, ő pedig követett. Mikor megláttam Destinyéket egy asztalnál, egy picit lefagytam, s Connorra néztem, aki éppen dühösen állt volna fel, de D. visszahúzta. Valamit odasúgott neki, majd továbbra is minket néztek.
- Nem láttatok a testvéremet, Gemmát? - ment oda lassan Harry.
- Elmentek Braddel hátra, beszélgetni. - mondta lenézően Tris. Harry egyből elindult hátrafelé, míg én picit lemaradtam.
- Holnap tudunk beszélni? - fordultam Connor és Destiny felé, mire ők biccentettek, majd Harry után siettem.
- Látod őket valahol?
- Nem. - bementünk a lépcsőházba és elindultunk felfelé.
- Ez Gemma dzsekije. - vette fel a földről a ruhadarabot.
- Biztos a tetőn lesznek, menjünk. - tovább sétáltunk felfelé, nagyon elfáradtunk mindketten, mire felértünk. Kimentünk a tetőre, ahol megpillantottuk Bradet háttal nekünk állva.
- Ne, kérlek hagyd abba! - sírt Gemma, aki próbálta eltolni magától Bradet, de nem hagyta magát. Harry a háta mögé ment, és elrántotta erősen, majd bevert neki egyet.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te?! - fogta az arcát Brad.
- Hagyd békén Gemmát megértetted?! - kiabált rá. Nagyon dühös volt, Gemma közben odajött hozzám és átöleltem.
- Jól vagy? - a haját simogattam, de nem válaszolt csak lassan bólintott egyet.
- Nocsak, kit látnak szemeim. - nevetett fel. - Csak nem a mi kis Faithünkkel jöttél ide? Ez vicces. Már két ribancra kell felügyelned egyszerre? - nevetett még jobban, jól tudta, hogy ezzel felhergeli Harryt. Brad imádott játszani, de Harry még egyszer beleütött és a földre került. Simán ütötte volna tovább, de ezt mem hagyhattam, odamentem és elhúztam.
- Hagyd abba, kérlek. - fordítottam magam felé nagy nehezen. - Menjünk. Te pedig ne merj még egyszer a közelébe menni! - rúgtam bele Bradbe, persze nem erősen, csak úgy, hogy megérezze. Lementünk a földszintre és hívtunk egy taxit, közben Harry egyfolytában kérdezgette Gemmát, hogy jól van-e.
- Én szerintem hazamegyek. - néztem Harryékre.
- Várj, miért hívott téged Faithnek?
- Nem tudom. - mosolyodtam el. - Lehet összekevert valakivel.
- Köszönöm. - ölelt meg Gemma.
- Ugyan. - mosolyogtam rá. - De igazából az öcsédnek kéne. Ő aztán, kész hős. - néztem rá mosolyogva. - Jól kiütötte Bradet.
- Az biztos. - nevetett Gem.
- A nővéremet csak megmentem egy ilyen pöcsfejtől. Nem hagyom, hogy bántsanak. - mosolygott és átölelte.
Megérkezett a taxi, Gemma beszállt Harry pedig odajött hozzám.
- Biztos nem kell fuvar?
- Nem, köszönöm. Meg leszek egyedül is, még sétálgatok errefelé egy kicsit.
- Remélem találkozunk még.
- Én is. - mosolyogtam. - Ezt a randit pedig nem tudod űberelni. - nevettem enyhén.
- Megütöttem valakit. - mosolygott.
- Igaz. - viszonoztam.
- Mielőtt ide értünk, mondani akartál valamit.
- Mindegy, már nem fontos. Jó éjszakát, Harry. - lassan közel hajolt hozzám, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem és adtam az arcára egy puszit, majd elsétáltam.
- Neked is. - sóhajtott és beszállt a taxiba.

Vajon mit fog ehhez szólni Connor? Na és D.? Az biztos, hogy a holnapi napunk igen felejthetetlennek ígérkezik. Addig is legyetek jók pletykások, és álmodjatok velem!

Xo Xo, Gossip Girl.